2018. 07. 18.

Erin Watt: One Small Thing - interjú

Író: Erin Watt 
Cím: One Small Thing
Megjelenés: 2018.06.26.
Műfaj: ifjúsági romantikus
Fülszöveg: 
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Beth élete nem ugyanolyan, mióta meghalt a nővére. A szülei próbálják elzárni, azt hiszik, megóvhatják, ha minden lépését figyelik. Amikor egy éjszaka kiszökik egy buliba és találkozik a város újoncával, Chase-szel, új titkos barátra talál. Apróságnak tűnik, számára.

Csak Beth nem tudja milyen nagy titok ez valójában…
A javítóból kiszabadulva és elhatározva, hogy új életet kezd, Chase-nek démonokkal kell szembenéznie és azzal is, milyen szerepe volt Beth nővérének halálában. Beth, akinek a legtöbb oka lenne megvetni őt, hajlandó második esélyt adni neki. Egy tiltott románc az utolsó, amit végzős éveikre terveztek, de minél több időt töltenek egymással, annál mélyebbek az érzéseik.
Most Beth választhat – követi a szabályokat, vagy kockára tesz mindent… újra.


Van valamilyen rituálé, amivel átállítod az agyad az ifjúsági műfajra, hogy ne adj hozzá olyan forró jeleneteket, amihez hozzá vagy szokva a new adult történetek miatt?

Nem, főleg azért mert szerintünk az Erin Watt féle jelenetek éppen annyira forróak, mint Elle Kennedy és Jen Frederick jelenetek. ;) Talán kevésbé grafikusak, de még így is elég szexiek!

Szerintetek az ifjúsági műfaj Erin Watt védjegye vagy más műfajban is lehetne
Forrás
írni? Mindig kortárs történetek születnek, fantasy-ben nem gondolkodtatok még?
Szeretünk most a jelenben írni, ezért egyelőre nincs tervben, hogy váltunk.

Milyen érzés látni, hogy a regényeitek más fordításban is ilyen gyorsan megjelennek? És ti választjátok a külföldi borítókat vagy ez főleg a szerkesztő dolga? Mennyire más? Függ a kultúrától?
Izgatottan figyeljük, hogy milyen sok országban megjelentek már a könyveink! Sokat jelent nekünk, hogy ezzel új olvasókat is kapunk és szélesebb közönségnek jut el az alkotásunk.

Hallgattam már a hangoskönyveiteket is, és imádtam őket. Ti választjátok ki a narrátorokat? Milyen az egész folyamata?
Van némi beleszólásunk a narrátorok személyébe, kapunk egy listát a javasolt személyekről, de a kiadó hozza a végső döntést.

És akkor a One Small Thing-ről. Honnan jött az ötlet?
Akartunk írni egy történetet a szorongásról és egy tiltott románc mindig nehezebb, ha a szorongás is kíséri. Imádtuk az ötletét annak, hogy a hősnő belezúg az egyetlen srácba, akibe nem kellene.

Mi a kedvenc jelenetek a történetben? És melyik jelenetet volt a legnehezebb megírni?
Sok kedvencünk van, főleg a titkos találkozások Beth és Chase között, ahol olyan dolgokat osztanak meg egymással, amit senki mással korábban. A legnehezebb a Beth és a családja közötti részek voltak, azok igazán nyersek.

Add el nekünk a könyvet! Mitől más ez a könyv másoktól és miért költsenek rá pénzt az olvasók?
Ez egy kemény világ. A könyvünk segít egy kicsit elmenekülni ebből és ki ne akarná ezt?

Forrás
Kemény témákat feszeget a One Small Thing, halál, bántalmazás, zaklatás… használtatok esetleg személyes tapasztalatot, amitől valóságosabb lett? Más emberek élményeit? Vagy csak ennyire jók vagytok egy teljesen elképzelt helyzet felépítésében?
Nem használtunk különös személyes élményeket, de azért a halál, a bántalmazás és a zaklatás is olyan dolgok, amiket valamennyire megtapasztaltunk. De végül is csak leírjuk azokat a reakciókat, amiket elképzelünk a szereplőinknek.

Van álomszereposztásotok Beth és Chase megszemélyesítésére?
Nem szoktunk ilyenen gondolkodni, mert a fejünkben élnek.

És még pár egyéb apróság. Melyik könyvetekből örülnétek leginkább, ha film készülne?
A Papírhercegnőnek, az Erin Watt kapcsolat elindítójának örülnénk legjobban.

Mi lesz a következő a Royal család után? Vannak jövőbeli projektjeitek, amik úgy hatnak ránk, ahogy ők hatottak?
Gondolkodtunk már néhány ötleten, bár előbb saját projektjeinken dolgozunk. Hiányzik a fősulis foci és a hoki.

Ki a kedvenc játékosotok és csapatotok?
Jen kedvence a Green Bay Packers és Aaron Rodgers. Elle a New England Patriots-nak szurkol, de más csapatok játékosait is nagyon szereti. JJ Watt az egyik favorit.

Ha bármit változtathatnátok a duótokon, mi lenne az?
Semmi! Imádunk együtt írni. Talán élhetnénk közelebb egymáshoz, hogy még többet tudjunk írni.

Forrás
Ha még tinik lennétek és választhatnátok, melyik Royal fiúval járnátok, ki lenne az?
Easton.

Imádom a borítóitokat, annyira mások és színesek. Hogy döntötök a dizájnt illetően?
Valami totál mást akartunk és nagyon tetszett az egy fő szimbólumnak az ötlete. Meljean Brook egy barátunk és ő találta ki ezt a remek koncepciót.

És még a vége előtt, ha mágikus képességetek lenne – ez lehet varázsló, szuperhős vagy bármi, mi lenne:
- nemzeti ünneppel?
Kedvenc könyv megjelenés napja, egy szabad nap, ahol otthon maradhatsz olvasni és még fizetést is kapsz.
- amire minden gyereknek szüksége van?
Legyen esélyük az oktatásra.
- egy új bor íz?
Csokis.
- ha ti választanátok ki a super bowl győztesét?
Nem tudnánk kiválasztani.
- amit egyik férjnek se szabad csinálni?
Ne hagyják a szennyest a padlón.
- ha ti választanátok ki a következő new adult regényetek modelljét?
Imádjuk a mostani ifjúsági verziókat, így nem választanánk modellt.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése