2018. 02. 22.

Sarah J. Maas: Üvegtrón hét 4. nap


Még mindig hatalmas kedvencünk Sarah J. Maas, imádjuk a munkásságát. Tavaly új sorozatának, A Tüskék és rózsák udvarának szenteltünk egy egész hetet, így idén úgy éreztük, megérdemel hasonló figyelmet Aelin és az ő világa is. :)

 4. nap - Interjú

Interjú sose maradhat ki, egy sorozat megismeréséhez mindig fontos az alkotó gondolatait is ismerni, úgy kapunk teljes képet.

Köszönöm, Sarah, hogy időt szakítasz rám. Amit az olvasók nem tudhatnak, hogy már kérdezgettelek arról, mit fognak történni a könyvben… mert váó – a dolgok megtörténnek! De akik még most veszik a kezükbe, mit várhatnak a Viharok birodalmától? 
Hahaha – szerintem ez lehetne a könyv jeligéje: „A dolgok megtörténnek!”. Mert igen, nagy dolok történnek itt! Próbálok spoilermentes maradni, tehát annyit mondhatok, hogy az Árnyak királynője cselekményének fonalát veszi fel és új helyszínekre viszi a szereplőket, akár az újakat, akár régieket (*köhintés* Az orgyilkos pengéje * köhintés*) 

*köhintés* IGEEEN!!! * köhintés* *köhintés*

Láthatjuk, hogy Aelin fejlődik a sorozat során felnő a kihívásokhoz – Celaena-ként is túlélt mindent, elfogadta kicsoda, és kezdi felfedezni és megérteni erejét. Hogyan jellemeznéd Aelin utazását? Hogy illeszkedik ez, ami történt a jelleméhez? 
Ismét azt kell mondjam, hogy nehéz spoilerek nélkül beszélni erről. De ebben a részben érti meg, mit jelent királynőnek lenni. Nem csak politikai szempontból, hanem azt is, milyen sok felelősség terheli, ilyen sötét időkben, hogy a címe milyen hatással van a körülötte lévőkre – hogy legyen barát/szerető/családtag és koronát is viseljen. És meg kell küzdenie a mágiájával is. A kezdetektől fogva a sorozat Aelin utazásáról szól, belsőleg és külsőleg is, így az újabb epizód megírása is jó móka volt és sokat jelentett nekem (voltak olyan részek, amik szépen megsirattak). 

Az egyik dolog, amit nagyon szerettem ebben a részben, hogy sok időt tölt a többi szereplővel is (bár a történet szempontjából lehet nem elengedhetetlenek). Vannak olyan szereplők, akikről jó volt írni vagy nehéz?

Áááá – mondhatom az, hogy mindegyikük?! Amennyire imádom Aelin-t (mindig ő lesz az első számú) a többiek is különleges helyet foglalnak el a szívemben. A Viharok birodalmában… jajj, már megint a spoilerek! De Aedion-ról és kapcsolatairól öröm volt írni. És akkor ott van még Elide is… és az a személy, aki sok időt töltött vele. Az volt a könyv fénypontja számomra. És Lysandra. És Manon és a Tizenhármak. És alapvetően mindenki!

Teljesen egyetértek. A helyes válasz a mindenki. És igen, sok keménység! És erről beszélve, azt is szeretem, hogy annyi kemény, erős és gyakran pokolian ijesztő nő van a sorozatban, mint Aelin és Manon. Sokaknak odavágnak, annak ellenére, hogy erős tündés harcosokkal vannak körülvéve. Ez is jó lehetett…
Dióhéjban: A pokolba is, nagyon is. Ezek miatt a nők miatt jó ezeket a könyveket megírni, és
ezért jelent sokat nekem. Én olyan időben nőttem fel, ahol még nem voltak ilyen kemény hősnők, ezért büszke vagyok rá, hogy én megtehetem ezt – és az olvasók is megszerették őket.

Bejelentetted, hogy Chaol is saját regényt kap. Megosztanál kicsit több részletet, hogy mit tervezel és miért döntöttél így?
Nos, spoileres lenne minden okot elárulni, de szükségem volt helyre, hogy ezt a fontos részt is kifejtsem és megérdemelte, hogy elmeséljem. És ezután lakat van a számon, amíg nem olvassa mindenki a Viharok birodalmát! ;)

Korábbi elvárásokhoz hasonlóan itt is hatalmas dolgo történik a könyv végén. Az utolsó Üvegtrón könyv cselekménye is megvan már?
Nagyrészt tudom már mi fog történni, de azért egy kis rejtélyesség maradt (ettől lesz még jobb az írás). Tudom, hogy akarom, hogy befejeződjön a sorozat, és ezen már évek óta dolgozom, és tudok pár fő eseményt és szálakat, de majd akkor derül ki, ha leülök írni.

Hogy érzed magad, hogy közeledik a lezárás? Olvasóként, majd meghalok, hogy tudjam a befejezést, de biztos vagyok benne, hogy fájdalmas és keserédes lesz látni.
Áh – kész érzelmi roncs vagyok! 16 éves korom óta dolgozom ezeken a könyveken (most vagyok 30), ezért megírni az utolsó részt… nem is tudom, hogy alkottam meg ezt a Világot. Hogy fogom leírni az utolsó szavakat, tudva, hogy nem lesz több. Összetörök, már csak ha rá is gondolok.

Ok, váltsunk, mielőtt én is össze török. Természetesen minden alkalmat megragadok, hogy a másik kedvenc sorozatomról is kérdezzek – a Tüskék és rózsák udvaráról. Mondj valamit a harmadik könyvről. Mit tudhatunk?
A dolgok megtörténnek.
Vilma: *pislogás*
Hehehe, vicceltem! Egy kicsit. A fontos dolgokról nem beszélhetek még. De Feyre visszatérése ígéretes, intenzív és szórakoztató lesz. Egyébként az első szerkesztésnél járok, ami mindig felüdülés. :)

Mikor jelenik meg a következő Üvegtrón sorozat utolsó része?
2018 őszén.

Várható, hogy valamelyik sorozat képernyőre kerül?
Az Üvegtrónból TV sorozat készül a Hulu által. A részleteket itt találhatod. A Tüskék és rózsák udvara is esélyes erre a Tempo Production által. A bejelentés itt láthatjátok. További infókért iratkozzatok fel a hírlevélre!
Forrás 

Ha a szereplőid a modern világban élnének, szerinted melyik közösségi média felület lenne a kedvencük? 
Aelin: Instagram (a fiókja 99%-ban selfie-ket tartalmazna)
Dorian: YouTube (1000%, hogy booktuber lenne)
Chaol: Facebook (bár sose használná a fiókját)

Rowan: Semmi ilyesmit nem szeretne

Manon: Szintúgy
Lysandra: Snapchat
Aedion: Instagram (az ő fiókjai is tele lenne gyúrós selfie-kkel)
Yrene: Pinterest
Elide: Valószínűleg ő is Pinterest
Lorcan: Csatlakozna Rowan-hoz és Manon-hoz

Mi lenne a szereplőid patrónusa?
Aelin: Egy sárkány. Tűzet okádó, kincset felhalmozó fajta.
Rowan: Neki már tulajdonképpen van, ezért… sólyom.
Chaol: Egy Golden Retriever vagy valami hasonló igazán hűséges, okos kutyafajta.
Dorian: Párduc (vagy valami más, ami elegáns és szexi)
Yrene: Unikornis
Elide: Gyöngybagoly
Lorcan: Varjú

Milyen tanácsot adnál a fiatal íróknak?
Álmodj nagyot, írj, amilyen gyakran csak tudsz. Látogass meg annyi helyet, amennyit csak
tudsz (mindegy, hogy közel van, vagy egy másik kontinensen), és olyan sok emberrel beszélj, amennyivel csak tudsz. Még ha egy kitalált fantasy világról is írsz, minden tapasztalat inspirálja és erősíti az írásodat, ezért tartsd nyitva a szemed és a szíved.

Mi a három kedvenc dolgod a világon?
1. A férjem és a kutyám (bár ők nem dolgok, de… igen)
2. Száraz sampon. (Komolyan, igazi életmentő egy írónak határidők idején!)
3. Könyvek. (Nagy meglepetés, tudom)

Mit szeretsz a legjobban, amikor nem írsz?
A kutyánkkal és a férjemmel lógni (általában otthon lazulni). Vagy utazni.

Ha bárhova elmehetnél nyaralni a világban, hova mennél?
Annyi hely van, amit látni szeretnék, ezért igazán nehéz erre válaszolni, csupán egyet választani… Szerintem Afrikába mennék szafaritúrára. Rajongója vagyok a vadvilágnak, és ilyen állatokat élőben látni, olyan, mintha egy álom valósulna meg.
Forrás
Képek 1 2 3
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése