2017. 12. 09.

Karácsonyi Projekt hét 2017 - közös kérdések

Idén se maradhat el a Karácsonyi Projekt hét, viszont most csak egy rövidített verzióval érkezünk. A számunkra nagyon szeretett (és reméljük számotokra is :D ) közös kérdéssorral érkeztünk, amit mi résztvevők állítunk össze. Jó olvasást hozzá! :)

Réta kérdése:
Emlékszel rá, hogyan tudtad meg, hogy a Mikulás/Jézuska nem létezik? Ha igen, elmesélnéd?

I:
Már jó régen volt, de én úgy emlékszem az iskolában tudtam meg a tanárnénitől. Arra már nem emlékszem hányadikos voltam, de alsós az biztos. Meglepődtem, de nem adtam hangot neki. Persze anyuéknál utána rá kérdeztem, és elmondták, hogy tényleg így van.
P:
Nem teljesen tiszták erről az emlékeim, a Mikulásra nem is emlékszem, de gyanús, hogy egyszer kilestem vagy csak összeraktam a dolgokat. :D A Jézuskára a családban azt szokták mesélni, hogy én voltam az, aki a két kisebb testvéremnek elárultam, hogy anyáék hozzák az ajándékokat, mert egyik évben kilestem, amikor papám a fa alá tette a csomagokat.
 
Perpetua & Indie kérdése:
Karácsonykor veled is könnyebben elszalad a ló könyvvásárlás terén? Magadnak is veszel ilyenkor vagy csak másoktól kapsz?

I:
Ez az időszak az amikor igen is sok könyvet veszek magamnak. A családom nem igazán tudja milyen az ízlésem könyvek terén, így vagy adok egy listát, vagy megveszem magamnak én. Szoktam venni másoknak is azért, de az nem olyan sokszor fordul elő.
P:
Igen, ilyenkor több újdonság érkezik és félreteszem a bűntudatomat, felszabadultan vásárlok. Sajnos a közvetlen környezetem nincs igazában tisztában azzal, hogy pontosan milyen könyvekre vágyok, úgyhogy én inkább megveszem magamnak, még be is csomagolom helyettük és úgy kerül a fa alá.
 
Dorka kérdése:
Mutass pár olyan könyvborítót, amik a télre és a karácsonyra emlékeztetnek.

I:
Itt van például: Debbie Macomber Első ​hó, a másik könyvének is ilyen hangulata van számomra, Tizenkét ​nap karácsonyig. Az idei év legkedvencebbike Catherine Rider Csók ​New Yorkban.
P:
Akad pár kifejezetten kedvenc téli borítóm, Szurovecz Kitt – Hópelyhek a válladon, Lisa Kleypas – Az ördög télen ls Lucinda Gray – Az aranykalitka. :)



Wandamaci kérdése:
Van valamilyen karácsonyi szokásotok?

I:
Délelőtt közösen kezdünk neki a főzésnek, majd feldíszítjük a fát. Utána elfogyasztjuk az ünnepi menüt, és a végén kerül sor az ajándékok kibontására.
P:
Egészen hasonló menete van nálunk a karácsonynak. Mondhatni közösen díszítjük fel a fát nap közben, délután elkezdődik a főzés is a vacsorához. Este amikor „megjön” a Jézuska, előbb éneklünk pár karácsonyi dalt, majd csak utána bontjuk ki az ajándékokat, és az estét a vacsorával zárjuk.
 
Anna kérdése:
Miért várod minden évben újra a karácsonyt?

I:
Szeretem benne, hogy együtt vagyunk, és egy hosszabb otthon lét is vár ránk. Lehet piheni, sokat olvasni. Persze az ajándékok kibontása, és mások megajándékozása is a kedvencem ilyenkor.
P:
A karácsony a szeretet ünnepe, végre együtt a család. Én mégse emiatt várom legjobban, hanem nagyon szeretek ajándékozni. Már novemberben el szoktak kezdeni a kutatást, hogy kit mivel tudnék legjobban meglepni és nagyon szeretem nézni a reakciókat, amikor kibontják az ajándékokat.
 
Niitaa kérdése:
Mely könyvek szerepelnek a karácsonyi kívánságlistádon?
Milyen fajta fát preferáltok: műfenyő vagy igazi?
+ kihívás: építs moly-karácsonyfát!

I:
Böszörményi Gyula Nász és téboly a legjobban várt könyv a listámon. Már nagyon kíváncsi vagyok mit eszelt ki nekünk Gyula úr a záró részben. Csak is az igazi! :)
P:
Legjobban a két Sarah J. Maas könyvet várom decemberben, ők biztosan a fa alatt lesznek. De szintén nagyon várós Böszörményi Gyula Nász és téboly kötete, meg igazából még elég sok regény a KMK kiadótól. :) És csakis igazi fenyőfa! :)

Virág kérdése:
Mi az, amit minden karácsonykor meg akarsz tenni / szokás, amit fel akarsz venni, de aztán mégsem teszed meg soha?

I:
Nem szokott ilyen lenni.
P:
Szerintem ilyen nincs, legalábbis nem szokott semmi extra tervem lenni, csak a szokásosak.
 
Barbi kérdései:
Karácsonyi hangolódásként szoktál karácsonyi témájú könyveket olvasni?

I:
Nem szoktam. Volt, hogy eszembe jutott, hogy ilyenkor el kellene olvasni legalább egy ilyen témájú könyvet, de ez még mindig csak a fejemben van.
P:
Már az ajándékvásárlással rá szoktam hangolódni az ünnepekre, nincs szükség külön olvasmányra nálam.
 
Molly kérdése:
Hogyan telik nálatok a szenteste?

I:
Főzőnk, sütünk, díszítünk, ajándékot bontunk. Aztán nézzük a tv karácsonyi műsorait :)
P:
Ezt pont sikerült a karácsonyi szokásról szóló kérdésben kifejtenem. :)


Anitiger kérdése:
Milyen lenne számodra a tökéletes Karácsony? Emlékeztet gyermekkorod Karácsonyaira

I: Szeretem a Karácsonyt úgy ahogy most ünnepeljük, nekem így tökéletes.
P: Én nagyon szeretem/szerettem gyerekkorom karácsonyozásait. Biztos, hogy majd saját gyerekemnél is nagyon hasonló hagyományokat fogok kialakítani. Üljön csak le a család együtt, bontogassunk lelkesen ajándékokat, egy kis ének se árt és fogyasszunk el egy kicsit különleges és nagyon finom vacsorát.


Gothic kérdése:
Ismerős lehet az iskolából mindenkinek a télapós/karácsonyos meglepetés húzás… Az ez évi első olvasmányod főszereplőjének milyen ajándékcsomagot állítanál össze? (Fontos: az anyagi oldal nem téged terhel, úgyhogy tegyél bele egy könyvet is)

I: Az idei évet az Árnyak királynőjével kezdtem. Aelin szereti a szép ruhákat, így biztos meglepném valami csinos darabbal. Szerte olvasni is így biztos könyvet is rejtene az ajándékom. 
P: Az Árnyak királynővel kezdtem, úgyhogy szerencsémre Aelin-nek kell ajándékoznom. Nagyon szeret ő is olvasni, úgyhogy biztosan keresnék neki 1-2 lebilincselő olvasmányt, aminek örülne. Rengeteg saját fegyvere van, de ha sikerülne neki egy igazán különleges darabot találni, például egy tőrt, azt is vennék neki. Meg persze sok-sok finomságot, édességeket, mert ő is nagyon szereti a hasát. :)


Sol kérdése:
Kaptál már olyan ajándékot, aminek nem örültél? Mi volt az? Hogy kezelted a helyzetet?

I:
Egyszer emlékszem még kicsi voltam Barbit kértem, de helyette másik babát kaptam. Nem mutattam ki a nem tetszésemet, de azért belül sirattam a meg nem kapott Barbi babát.
P:
Huh, elég nehéz visszaemlékezni, de biztosan volt már ilyen, sőt teljesen biztos, csak magára az ajándékra nem emlékeztem. Viszont természetesen azt se mutatom ki, próbálok mosolyogni hozzá, kedvesen megköszönöm. Nem szeretném megbántani az ajándékozót, maximum a legközelebbi alkalom előtt próbálom sugallni neki, hogy minek örülnék. :D

neverhood kérdése:
Mik azok a témák (közéleti, kulturális, szociális, bármi), ami számodra NEM jöhet szóba szenteste vagy karácsony napján a családi asztalnál beszélgetés közben?
I: Nincs ilyen téma, szeretünk beszélgetni.
P:
Nincs ilyen, nem vagyok konkrétan begörcsölve azon, hogy most szenteste van és akkor hanyagoljuk ezt, meg ezt, meg ezt. Ha úgy hozza a beszélgetés, én részemről még politizálni is lehet. :D De tény, hogy például ez a téma nem is szokott feljönni ilyenkor a beszélgetésben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése