2017. 06. 19.

Kresley Cole: Endless ​Knight – Végtelen lovag

Író: Kresley Cole
Cím: Endless Knight - Végtelen lovag
Kiadó: Az Arkánum Krónikák
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 376 oldal
Fülszöveg:
Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra.
– Minden játékban végzett velem?
– Nem mindben. De a Lótusz Hölgye akkor is meghalt.
– Vagyis mások öltek meg… Nyertem már játékot? – Azt kívántam, bárcsak ne tudnám meg. – Hányszor?
Matthew habozott.
– Többet, mint bárki más előtte. Vagy azóta.
Akkor gyilkosságban rekordtartó vagyok. Nem csoda, ha Selena annyira aggódik, amikor új Arkánumokkal találkozunk. Mindenkinek rám fáj a foga.
– Ki kapott el?
Matthew a kezét nézte. Téma lezárva.
– Akkor azt áruld el legalább, hogy a Halál hányszor kapott el!
– Ez a Halál? Az utolsó három játékban kétszer. – Matthew barna szeme elkomorodott, amikor hozzátette: – Gyakorlat teszi a mestert.
Tegyél fel mindent egy lapra!


„Te voltál a Május Hercegnője. A Vörös boszorkány Phyta volt. Te vagy a Méreghercegnő. Te vagy mind, a Lótusz Hölgye, a Flóra Úrnője, a Tövisek Királynője.”

Kivételesen az első részről kezdenék pár gondolattal, mert arról anno nem született bejegyzés, de említést kell tenni róla is, mert megérdemli.  Kresley Cole-t már régóta a kedvenceim között tartom számom, eddig minden magyarul megjelent könyvét olvastam és szerettem, kíváncsi voltam mit alkot ifjúsági kategóriában, de nem okozott csalódást. Szerettem, hogy váltott szemszögben ír, és meglepődtem, hogy itt nem így lesz, de hamar megbarátkoztam ezzel is. Az eleje egyszerűen kezdődött, megismertük Evie-t, aki problémái ellenére is elkezdi új évét az iskolában. Az egyik új srác, Jack fel is figyel a lányra, de két teljesen különböző világban élnek. Eddig nagyon sablonos is lehetne, itt még ismét megijedtem, hogy az írónő, ilyen közhelyes sztorira pazarolja a tehetségét, de hamar megváltozott a történet. :)

„Ez a játék mindenkit hidegvérű gyilkossá tesz.”

Evie (Forrás)
Teljesen magával ragadott az Arkánumok világa és velük teljesen újat alkotott az írónő. Hozta a (számomra) kötelező fantasy elemeket is: különleges képességek, eleinte tudatlan hősnő, aki idővel ráébred valódi önmagára, imádni való főhős, aki kifelé játssza az elérhetetlent, de a megfelelő személy számára megenyhül. A felvezetés ötletes, felvázolja a jövőt és emiatt is várom, hogy pontosan hova is lyukadunk ki. A Villanás utáni világ is sok meglepetést tartogat, nem lehettek nyugodtak, bármikor rosszabbra fordulhat a dolog. A Villanás felborította a megszokott világrendet, így állandóan van mitől félni, mi elől menekülni, egy pillanatig se lehetünk nyugodtak, mert bármikor jöhet egy váratlan csavar vagy ellenség. Mindkét főszereplő meggyőzött és a cselekmény is, imádtam, ezért vártam epedve a folytatást, na meg az izgalmas lezárás miatt.

„A halálod az enyém, és az életed is.”

Jackson (Forrás)
Nehéz volt kivárni a két évet, hogy kezembe vehessem a második részt, de teljesen megérte, egyáltalán nem okozott csalódást. Míg korábban csak felmértük a terepet, itt már elindult az igazi játék. Több izgalmas összecsapást is láthattunk és új érdekes kártyalapok bukkantak fel. Az könyv első fele volt inkább eseménydúsabbnak mondható, Evie terveket szövögetett, hogy miként éljék túl ezt az egészet új szövetségeseik oldalán. A második felére lehetne mondani, hogy egy helyben toporogtunk, de ha nem is történt sok tényleges előrelépés, rengeteg mindent megtudtuk két fontos szereplő múltjáról. Végre találkoztunk a titokzatos és magányos lovaggal és nagyon szerettem a könyvnek ezt a részét is. A befejezés persze most se volt izgalommentes, van miért várni a folytatást, és csak remélni tudom, hogy nem kell újabb két évet várni rá.

„A Halál az Életet akarja. Közelség, csábítás, szabadság.”

Aric (Forrás)
Már korábban is szerettem Evie-t, mert bár nem egy tökéletes, mindig feltalálja magát típusú hősnő, mégis ha a szükség kívánja igazán talpraesett tud lenni. Itt már többször felbukkant Császárnői énje, de még van mit tanulnia, hogy ha el akarja érni régi fényét vagy legalábbis nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki tud e mást hozni a helyzetéből. Jack-et természetes, hogy szerettem. Mindent megtesz, hogy megvédje a lányt és bebizonyítsa neki, hogy több van benne, mint amennyit elsőre gondolhatunk. Természetesen ne várja senki, hogy semmi bonyodalom nem várható közöttük, mert anélkül unalmas maradna minden, de szerintem okkal gondolom, hogy Jack-nek is maradtak olyan tartalékai, rejtett képességei, amivel még meg tud lepni. És mellettük lépett színre egy újabb főszereplő, a Halál. Természetesen úgy alakított a szálakat az Írónő, hogy őt is megszeressem, sőt sikerült összezavarnia, hogy mit is szeretnék a folytatásban.

„Amikor segít, sebez.” 

Az első részben már négy másik kártyát megismertünk, a Remetét (akiről nem is érdemes több szót pazarolni), a Holdat, a Mágust és a Bolondot. Szeretnék mindenkit, vagy minél
több lapot megismerni, mert nagyon különleges képességeket kaptak az Írónőtől és kíváncsi vagyok még miket tartogat. Utóbbi három lap és Evie szövetséget köt, mert szeretnének kiszállni a játékból és szeretnének egy másik befejezést. Amikor megismertük Selena-t még nem gondoltam volna, hogy ilyen hűséges társ lesz, sokat nőtt a szememben. Ebben a részben a Halál mellett, az Erő, az Ördög, a Főpap, a Torony, az Ítélet és a Világ megtestesítőit láthattuk, azt hiszem ebből is látszik, hoy nem unatkozhattunk. Lark személye volt most nagyon megosztó, nem lehet tudni, hogy kihez hűséges és hogy később még Evie számíthat e rá, de szeretném, hogy még találkozzunk vele.
 

„Míg a halál el nem választ szerelmem.”


Jajj, és lezárásként hozzáteszem, hogy én nagyon örültem a borítóváltoztatásnak. Az első részét imádtam, de a másodikat sose éreztem az igazinak, mert nem nyert meg magának a borítón látható halál, de így nagyon mutatós lett. :)


„Én a Halál vagyok, te pedig az Élet. Téged nekem teremtettek.”

Kedvenc jelenetem: Amikor Evie a csábítással próbálkozik.
Kedvenc szereplőm: Evie, Jack és Aric
Kinek ajánlom: Egy izgalmas fantasy mindenkinek kijár, és ez a sorozat is ilyen.
Értékelésem: Ezt a részt is imádtam, miért kapna 5 tarot kártyánál kevesebbet?



Érdekesség: Saját rajongásom most meg fog látszódni az érdekességek mennyiségén, mert nem tudtam leállni, újabb és újabb dolgokat szedtem össze nektek. Először egy a könyvhöz készült előzetest mutatnék. Utána összeszedtem nektek a kártyalapokat, hogy kit ismerünk eddig és mik a hívószavaik (itt hozzáteszem, hogy mivel sok lappal még nem találkoztunk a könyvben, ezért sok helyen saját fordítások ezek, és eltérhetnek az eredetitől). Persze interjú részlet se hiányozhat, mindig érdekes dolgokat lehet megtudni az alkotóktól. És legvégül egy rövid részletet hozok a harmadik részből. Sajnos csak angolul, mert ennyit nem merek csak úgy lefordítani és feltenni, de azért szerintem sokan így is érthetik.



0/XXII, A Bolond, a Játékmester (Matthew): Ravasz, mint a róka.
I, A Mágus, az Illúziók Mestere (Finneas): Ne ezt a ezt a kezet nézd, hanem azt!
II, A Fenséges Hercegnő, a Mélyek Úrnője (Circe): Fenyegetés a mélységből!
III, A Császánő, a Tövisek Úrnője (Evie): Gyere érints meg… de megfizeted az árát!
IV, A Császár, a Kövek Ura (Richter): Földrengés előttem!
V, A Főpap, a Sötét Rítusok Királya (Guthrie): Vár ránk a hentesmunka!
VI, A Szeretők, a Herceg és a Hercegnő Őperverzsége (Vincent és Violet): A magunk módján szeretünk.
VII, A Szekér, a Gonosz Bajnok (Kentarch): Jaj a hitvány legyőzőiteknek!
VIII, Az Erő, a Fauna Úrnője (Lark): Fogak és karmok vöröse!
IX, A Remete, az Alkimista (Arthur): Egy bölcs ember fiatal álarcban.
X, A Szerencsekerék, a Sors Úrnője (Zara): Senki se tudja hol áll meg.
XI, Az Igazság, aki Elboronál (Spite): A vér mondja meg, és vér fog folyni. De az átkozottak könnyei mindig édesek.
XII, Az Akasztott Ember, a Rejtélyes Nagyúr: ismeretlen
XIII, A Halál, a Végtelen Lovag (Aric): ismeretlen, képes elrejteni azt
XIV, A Mértékletesség, a Bűnök Gyűjtője (Calanthe): Összezúzlak bűneid súlyával.
XV, Az Ördög, az Aljas és Gyalázatos (Ogen): Lakomát csapok a csontjaidból!
XVI, A Torony, a Villámok Ura (Joules): Szemeket az égre, fentről csapok le!
XVII, A Csillag, az Arkánumok Navigátora (Stellan): Megrohanlak, mint az alkony.
XVIII, A Hold, a Kétség hozója (Selena): Íme, a Kétség Hozója!
XIX, A Nap, a Nagy Fényhozó (Solomon): Mellettem minden árnyék.
XX, Az Ítélet, az Arkangyal (Gabriel): Sólyomként figyellek!
XXI, A Világ, a Földöntúli Teremtés (Tess): A markomban vagytok!

Az Arkánum krónikák könyveknek meglehetősen sötét témájuk van és történelmileg a felnőtteknek íródott. Miért akartad a sorozatot mégis a fiatalabb közönség felé terelni?
Még a kezdetekben volt egy elképzelésem a fő Arkánumokról és tiniként gondoltam rájuk. Ráébrednek szuper képességeikre a középiskolai és később az apokalipszis nyomása mellett. Ezért volt értelme a fiatalabb közönségnek írni.
De szerinem az idősebb olvasóknak is szól. A szereplők hamar felnőnek a Villanás után és az idő egyre képlékenyebbé válik – főleg a halhatatlanok játékában. Például a Halál fiatalabb volt Evie-nél, amikor egy korábbi játékban először találkoztak, és ha összeadod Evie életeinek számát, akkor már száz éves is lenne!

A könyvben végig elhomályosítod a határvonalat a jó és a rossz között – vannak olyan szereplők, akikről látod, hogy mindkét oldalon megjelennek vagy minden szereplő, mint a Halál is, több, mint aminek először látszik? A legtöbb karakterben több van, mint első ránézésre hinnék: rejtett képességek, megkérdőjelezhető motivációk,
belső zűrzavar. A Halál és a Főpap határozottan gonosz szereplők. De érdekes megmutatni, milyenek voltak a játék előtt.

A „szerelmi háromszög”  elég gyakori ifjúsági elem. Ez történt Jack, Evie és a Halál között is?
Majd meglátjuk Evie jövőjében. Azt írok, amit szeretek olvasni is, és én élvezem a szerelmi háromszögeket mint az ifjúsági, mint a felnőtt regényekben – nem is beszélve a TV-ről, operáról, színházról és még a videójátékról! Szeretem, amikor sötét és lenyűgöző szereplők versenyeznek a főszereplő szívéért. A kétségek, a bizonytalanság – a féltékenység! – lélegzetelállító lehet.
Ahogy alakult Jack és a Halál karaktere, tudtam, hogy egymás ellen akarom fordítani őket.
Plusz, Evie megérdemli, hogy legyen választási lehetősége. Már annyit elvettek tőle (a Villanás, a végzete stb…), de még eldöntheti kinek adja a szívét.

Az Arkánum Krónikák könyvei elég komoly függővéggel zárulnak – ez hagyomány, amire később is számíthatnak az olvasók?
Remélem, mert szeretem ezeket. Olvasóként szeretem azt a ideges érzést, amikor belemerülsz egy történetbe, de már az agyad tudja, hogy nincs sok oldal hátra. Hogy végződik? Minden nem fér bele! Nem lehet így vége!
Aztán mégis, és a szíved mintha megállna. És várakozással vagy tele a következő részhez, megvitatod az olvasókkal, hogy mi jöhet még. A szórakozás nem ér véget ott, ahol a szavak. Imádom.

Tudnál bármi nyomot arról Jack jövőjéről – tényleg az az ember, akinek látszik?
Nem akarok elrontani semmit, de ennyit mondhatok: Jack utazása fog még meglepetést okozni.
Forrás

Jack és Aric lenyűgözőek. Hogyan tartod fenn a feszültséget (romantikus és más értelemben) a könyvek során?
Köszönöm! Izgatott vagyok, hogy mennyi taszítás és vonzás van a jellemükben. Mindketten gyakran fenyegetnek azzal, hogy magukra vonják a figyelmet. Az egyensúly megőrzése érdekében mindkettőjük szemszögéből írtam jeleneteket. Az olvasók szokták kérdezni, hogy melyiküknek szurkolok, ez gyakran változik. Évek óta tudom a sorozat befejezését, és amikor
az olvasók is odaérnek velem, megtudják mennyire szeretem mindkét szereplőt és szeretném, hogy boldogok legyenek.


Kedvenc részleted a Dead of Winter-ből?
Mindig változik, amikor olvasom! Nagyon szeretem azt a részt, ahol Jack elmesél egy képzeletbeli randit Evie-vel, amikor nem jön el a világ vége. Elmondja, hogy elvinné egy gyönyörű ciprus ligetbe a folyóparton:
„Úgy döntöttünk az a mi helyünk. Senki másé. Mert ott lettünk Evie és Jack.”
És majdnem sírok mindig, amikor ezt olvasom Aric-tól:
„Emlékszel, amikor a Bolond küldött neked egy látomást rólam, a sötétségről és a romokról? – kérdezte Aric.
Bólintottam. - Azt mondtad ilyen a fejedben. Megkérdezted, hogy a Halál színesben álmodik e.
- Sieva, amikor együtt voltunk, elkezdtem.”


1

DAY 372 A.f.? (MAYBE 373?)

SOMEWHERE IN SLAVER TERRITORY


Inhale exhale inhale exhale

As I raced over the countryside on horseback, I kept hearing deep, ragged breaths.

Rain fell from the black sky, drops pelting my face. Winds whipped my horse’s mane and made my poncho hood flap.

But I still heard breaths.

The tiny hairs on my nape rose. My mare snorted, her ears pricked forward. I didn’t have Lark’s animal keenness or the senses of a huntress like Selena, but I could feel someone—or something—watching me.

Stalking me?

Inhale exhale

I rode harder, pushing myself, pushing my staggering horse, forcing her to navigate the rocky terrain faster than was safe.

I hadn’t slept since fleeing Death’s lair days ago—if you could call them “days” in this never-ending darkness. Sheer will kept me in the saddle. Delirium was taking hold.

Maybe nothing stalked me, and my own breaths sounded foreign to my ears. If I could just rest for a few minutes …

Focus, Evie! So much was on the line. Jack’s life was.

I was determined to save him from the Lovers, Vincent and Violet Milovníci.

Sadistic Vincent had captured him; Violet journeyed to meet up with her brother. Once they reunited, those twin serial killers would torture Jack with their contraptions.

I raced to beat Violet, taking untold risks. Even now, I couldn’t believe what I’d done to escape Aric.

Every other minute, a raindrop would hit one of my eyes directly, the sting blurring my vision. I would blink to clear my eyes, and details of my last encounter with Death would blossom in my mind. …

The feel of his sword-roughened palms as he’d seized my waist and laid me in his bed. His rasped words: “If you surrender to me, you will be mine alone. My wife in truth. I will do anything to have that.” Even coercing me, promising to save Jack—for a price.

Blink.

His scent—sandalwood, pine, masculine—had weakened my will like a drug, quelling the heat of battle inside me. Still I’d managed to say: “This won’t work out as you plan.”

Blink.

His head had inched closer, his amber eyes intent, just before his lips had covered mine. His kiss had a way of muddling my thoughts, making me forget all the things I needed to remember.

Blink.

“There. That’s better,” he’d murmured as he’d removed my clothes. “Just let me see you … touch you.” With his supernatural strength, he must have taken pains not to rip the lace of my panties.

When I lay naked before him, his amber eyes had glittered like stars. Pinpoints of light had mesmerized me. “So lovely, sieva—. My gods, you humble me.” He’d given me one of his rare unguarded smiles. “This is joy I feel, is it not?” I’d wanted to sob.

Blink. Blink. Blink.

I shook my head hard. I needed to pay attention. I couldn’t afford to get lost in memories. To get lost at all.

When I’d readied a bug-out bag and my gear in a panic, Matthew had telepathically directed me: — Follow the rushing water upstream into slaver territory. Find the soot valley, then travel its length. If you reach the mass gravesite, you’ve gone too far. Ascend the next mountain to the stone forest.—

Yet since then, he hadn’t answered any of my calls.

I reached the end of a soot-filled valley and started the climb. Rain began to pour.

Minutes? hours? days? passed. Despite the threat I’d sensed, I could barely stay awake. My head kept dipping. Maybe I could close my eyes—just for a second. I dropped forward, resting my cheek against the horse’s mane, an arm on either side of her neck.

My lids slid shut.

When I opened them, I was at Haven.

The mare was gone. No rain, no winds. The sky was star-strewn black. All around me, that eerie A.F. silence.

Matthew, am I in one of your visions? Every detail felt so real. Bitter ash tinged my tongue. The scent of scorched oaks and sugarcane stung my nose. In the distance, Haven House was a blackened ruin. My mother’s funeral pyre.

I’d burned her body and our home.

Jack had secretly helped her die. I understood why. I didn’t accept how. I couldn’t reconcile after.

How many lies he’d told.

Grief ripped through me, for my mother, for our life before the Flash. My new existence was so brutal and visceral, I wondered if my pre-apocalypse memories were actually a soft and hazy dream.

What was real? Unreal?

Though Matthew had looked away when my mom had died, he could still access scenes from the past. Was he giving me the memory of her death?

A breeze feathered over the ash on the ground, the sound beautiful—like sighing. I heard my mother’s faint voice telling Jack, “Use the pillow….”

No, Matthew! I’m not ready to see this! Not ready—

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése