2017. 01. 31.

A hónap kedvenc párja - Január


Még egy új rovatot szeretnénk elindítani az újabb év örömére havi rendszerességgel. Minden hónapban választunk egy-egy kedvenc könyves párt, akik az aktuális havi olvasmányok között kiemelkedtek. :)

Indie:
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Már az előző részben is megkedveltem Rowant. Kíváncsi voltam az ő kapcsolatukat mivé fejleszti majd az Írónő. Egy nagyon kicsit már érezhető volt több lesz itt mint mester és tanítványa :) Olyan jó volt olvasni, kettőjükről. Szeretem a közös részeiket, érezhető, hogy nagyon fontosak egymás számára. Az érzelmeikkel nincsenek 100%-ig tisztába, és a belső kis harcok önmagukkal, főleg Rowan esetében nagyon jól voltak ábrázolva. Szurkolók nagyon, hogy Aeilen boldog lehessen Rowan oldalán.
Perpetua:
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

Nem tipikus romantikus párost hozok, de ebben a részben már érdekesen alakultak a dolgok Mili és a morc bárója között. Eddig is reméltem, hogy más irányba fordulnak a dolgok, de még semmi konkrét jelet nem kaptunk. Most pedig végre több célozgatás is arra enged következtetni, hogy mégis kialakulóban van valami. Viszont most nem ezért választottam kedvenc párosnak őket, hanem románc nélkül is szeretem őket. Mili fiatal, makacs, sokszor meggondolatlan, Richárd nehezen tudja kezelni ezt a fajta szabadosságot, hiszen ő mindig megfontolt, sose az érzelmei alapján dönt. Mégis a közös ügy érdekében képesek összefogni és remek munkát végeznek. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése