2016. 10. 21.

Kedvenceink közelebbről 10. rész - Jojo Moyes

Blogunk első születésnapjának beöltése után, megértünk egy új rovat megindítására, amit heti rendszerességgel szeretnénk vezetni. Minden részben egy-egy írót/írónőt szeretnénk röviden bemutatni és az 5 legszebb borítójú könyvét is megosztjuk veletek. Reméljük tetszeni fog nektek! :)

Eheti Írónőnk mára széles körben ismert, hiszen idén nyáron egyik könyve a filmvásznon is megelevenedett. A Mielőtt megismertelek története megrázó és nagyon is elgondolkodtató, mi is írtunk róla értékelést. Ezen kívül is akad nem egy regénye, amit hazánkban is olvashattok, de vajon tudtok róla mást is? :)


Jojo Moyes – 1969, London
Jojo Moyes 1969-ban született és Londonban nőtt fel. Változatos munkáiba minitaxi
sofőrködés, braille fordítás és prospektusok írása is beletartozott. 1992-ben ösztöndíjat nyert, hogy részt vehessen egy újságíró képzésen a City University-n.

Jojo tíz évig újságíróként dolgozott, ebben egy évig a South China Morning Post-nál Hong Kong-ban és kilenc évig az Independent-nél, ahol hírriporter, hírszerkesztő és művészeti tudósító is volt.

2002 óta teljes állásban regényíró, amikor az első könyve a Sheltering Rain megjelent. Azóta további 11 regényt írt, melyek mind széles körben elismertek.

Kétszer nyerte meg a Romantic Novelist’s Díjat és a Mielőtt megismertelek könyvét jelölték a Galaxy Könyves Díjra. Azóta már több mint 8 millió példányban kelt el világszerte.

A filmes adaptáció szereplői Sam Claflin (Éhezők viadala) és Emilia Clarke (Trónok Harca) és 2016 júniusában mutatták be. Hatalmas kasszasiker volt és a forgatókönyvet az Írónő írta.

Egy Essex-i farmon él és dolgozik, Angliában férjével az újságíró Charles Arthur-ral és három gyerekükkel.

TOP5-es lista:

Pár infó még az Írónőről:
Újságíróként kezdtek pályafutásodat és majd az írásra váltottál tíz év munka után az Independent-nél. Mi vezényelt ennél a döntésnél?
Mindig is könyvet akartam írni, de csak az első gyerekem megszületése után nyílt erre lehetőségem. Hírtudósító lehettem volna és rájöttem, hogy egy pici baba mellett ez nem lehetséges. Igazán izgalmas munkám volt, írtam Észak Írországról vagy Diana Hercegnő haláláról is. Sokat utaztam útlevéllel és egy kézi táskával. Hirtelen ráeszméltem, hogy ez többé nem történhet meg. Ezért elkezdtem szabad óráimban írni. Most visszanézve, el se tudom képzelni, hogy volt mindkettőre energiám. Fiatalabb voltam.
Tehát volt egy újszülött babád, munkád az újságnál és még könyvet is írtál?
Visszanézve tényleg kész őrület volt, de nagyon megértő férjem van. Három könyvet írtam, egymás után és mindet elutasították. A negyedik, már a véghajrában, terhesen és azon gondolkodtam, hogy meg tudom csinálni. Írtam pár fejezetet és hat kiadó is megkeresett az ajánlatával.
Írd le egy átlagos írással töltött napodat. Van bármilyen szokatlan szokásod?
Nos, 6-kor kelek, amit nem szeretek, de a gyerekek, az állatok és az ütemterv miatt fontos. A férjem kel előtt, fog egy csésze kávét és a laptopomat, majd ideadja. Így az első 1,5 órát ágyban töltöm. Sose tudni, mikor hogy haladok, mert mindig máshogy jönnek a gondolatok.
A legtöbb reggel így telik és heti két napon a férjem otthonról dolgozik, ami nagy segítség nekem. Azokon a napokon próbálok 12 órát is dolgozni, 7-től 7-ig, attól függően mennyire vagyok fáradt és milyen jól haladok. Ha nagyon elakadok, három napra is félreteszem. A rekordom 18.000 szó egy nap. Ki se jöttem a szobából. 
Milyen könyvek vagy szerzők voltak rád nagy hatással?
A legelső könyv, amire emlékszem, hogy a megszállottja voltam, az Enid Bagnold National Velvet regénye. Vézna kicsi ló bolond lány voltam. Azért imádtam a könyvet, mert egy magamra emlékeztető lányt láttam benne, aki nagy dolgokat ér el.
Azt hiszem az a könyv, ami megváltoztatta az érzéseimet az írás iránt, idősebb koromban Kate Atkinson Behind the Scenes at the Museum regénye. Olyan különleges a könyv hangja, hogy le se tudtam tenni és követni akartam. Azt se tudtam merre tart. Mondhatni őrült és vakmerő. Úgy kezdődik, hogy a hősnő még zigóta és nagy csavarral végződik, észre se veszed, hogy arra tart a dolog. Akkor ébredsz rá, hogy az írónő végig csak játszott veled. Vicces, sötét és szokatlan. Emlékszem teljesen magával ragadott. Azt gondoltam, „Wáó, ha neki megy, nekem miért ne sikerülne elérnem, hogy így érezzenek az emberek?” Emiatt akartam jobb író lenni.
Amikor nem írsz, mivel töltöd az idődet?
Lovagolok az ex-verseny lovammal, Brian-nal, és próbálok csak úgy együtt lógni a gyerekeimmel, anélkül, hogy azt hajtogatnám „Egy perc… Azonnal kész vagyok…” Egy álom hétvége viszont Párizsban lenne a férjemmel kettesben.”

Végül pedig a könyvei:
Még a bemutatás előtt szeretném leszögezni, hogy mennyire tetszik, hogy sok helyen egységes stílusú borítókkal jelennek meg Jojo Moyes könyvei, ez nagyon szimpatikus. A polcon is jól mutat és egyből kiszúrod a könyvesboltban is, hogy igen ez egy új könyv az Írónőtől. Én most hoztam ilyen és olyan borítóval is, hogy több félét lássatok, de ezt el kellett mondanom. :D
Általában önálló regényeket ír, de van kettő, ami sorozatnak számíthat, bár rövidkének.  Mindkettő 2012-es romantikus műfajú.
Az Akit elhagytál könyv nálunk is megjelent, de a Honeymoon is Paris előzménynovella már nem. A történet 1916-ban kezdődik, ahol Sophie férje hadba vonul. A nő egyedül marad családjával és a városukban állomásozó katonák mindenki életét megkeserítik. Az egyik vezető szeme megakad Sophie portréján, amit még a férje festett róla korábban, és innen kezdődnek a bonyodalmak. A festmény majd száz évvel később is megmaradt még, de új gazdát kap, akinek az életét szintén megváltoztatja.
A Mielőtt megismertelek jelenleg szerintem a legnépszerűbb Jojo Moyes regény. A történetben Loe egy szegény családban él és épp munkát kell keresnie. Szerencséjére egy jól fizető állást talál, ahol "csak" egy beteg férfira kell vigyáznia, aki nyaktól lefelé lebénult. Ám álmában se gondolta, hogy ez a feladat egész eddigi megszokott életét felborítja és megváltoztatja.
Első regénye a Sheltering Rain 2002-ben jelent meg könnyen, chic-lit stílusban. A könyv megmutatja, hogy egy család három generációja mennyire máshogy áll a szerelemhez. Joy első látásra lesz szerelmes és a következő 24 órán belül már az eljegyzés is megtörténik. Lánya húsz évvel később elhidegült lánya küzd, hogy megtalálja a szerelmet. Unokája Sabine egy nap megjelenik nála és feltett szándéka, hogy kibékítse őket.
A Tiltott gyümölcs 2003-ban jelent meg, úgyanúgy chic lit műfajban. A történet 1950-ben kezdődik egy kis városban, ahova sok menekült érkezik a háború szörnyűségei elől. Lottie is köztük van, aki a Holden családhoz kerül. A lány imádja a várost, de a család lánya Cecilia pont az ellentéte. Ám amikor egy csapat bohém költözik egy eddig lakatlan házba, az új lakókkal kapcsolatban nagyon is egyetértenek a lányok.
A Peacock Emporium 2001-es chic lit. A hatvanas években Athene Fosters korának egyik leggyönyörűbb lánya, ennek megfelelően még elkényeztetett és nehéz irányítani. Amikor végre elfogad egy házassági ajánlatot, szülei megnyugszanak. Mégis két éven belül pletykák indulnak arról, hogy viszonya van egy másik férfival. Harmincöt évvel később lánya küzd anyja örökségével és próbál kilépni árnyékából. Saját kávézót működtet, de a múltat sose lehet örökre elrejteni.
A Tengernyi szerelem 2005-ös történelmi romantikus és idén jelenik meg nálunk is magyarul. 1946-ban járunk, ahol nők százai kelnek útra, hogy a háborúban megismert vőlegényükhöz utazzanak. Főszereplőink Sydney-ből indulnak és a hajón egy kabinba kerülnek. Útközben mindent megtudnak egymásról, sőt önmagukról is. Természetesen mindenkinek akad féltett titka is, ami megzavarhatja a jelen nyugodt napjait.
A Silver Bay 2007-es chic lit regény. Mike Dormer Londonból egy kis tengerparti ausztrál városba költözik, hogy saját fogadót nyisson. Ám nem számított arra, hogy egy ilyen nyugodt városban, ilyen különleges és furcsa emberekkel találkozik.
A Night Music 2008-as chic lit. A Spanyol Ház a helyiek között építészeti baklövéseiről ismert. Amikor a korábban már visszavonult tulajdonos meghalt, unokahúgára marad az épület. A nemrég megözvegyült Isabel úgy gondolja ez a ház számára egy mentőmellény. De a szomszéd Matt McCarthy bosszúra szomjazik.
Az Utolsó szerelmes levél 2008-as történelmi romantikus. Ellie újságíróként élvezi szingli mindennapjait. De titkon mégis egy nős férfiba szerelmes. Egy nap rábukkan egy hatvanas évekbeli levelezésbe, ahol a nő szerelmének könyörög, hogy hagyja ott családját és szökjenek el együtt. Ellie saját magát látja benne és eltökéli, hogy kibogozza ezt a kapcsolatot.
A Horse Dancer 2009-es chic lit. London egy eldugott zugában Henri unokáját tanítja a díjugratásra, amit ő maga Franciaországban csinált ötven évvel ezelőtt. De egy katasztfa miatt a tizennégy éves Sarah egyedül marad. Natasha kénytelen ex-férjével egy házban lakni és úgy érzi semmi sem úgy történik, ahogy szeretné. Útjaik egy napon keresztezik egymást.  Azt viszont nem tudja, hogy Sarah nagy titkot őriz, ami mindkettőjük életét megváltoztathatja. 
A Páros, páratlan 2014-es chic lit. Jess egyedül neveli kislányát, miután férje elhagyta és napról napra anyagi gondokkal küzd. Kislányának, Tanzie-nek nagy tehetsége van a matematikához, de nincs pénzük, hogy a megfelelő iskolába kerüljün. Egyetlen esélyük egy skót ösztöndíj, de hogy jutnek el Skóciába?
A Paris for One & Other Stories a legfrissebb, 2016-os könyv. Nell 26 éves és sose volt még Párizsban. Még vakáción se volt soha, mindenki tudja, hogy az utazgatás nem neki való. Barátja mégis megpróbálkozik eggyel és itt az alkalom, hogy Nell bizonyítson másoknak, de legfőképpen önmagának is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése