2015. 12. 21.

Clélia Avit: Je suis Lá - Itt vagyok

Író: Clélie Avit
Cím: Je suis là – Itt vagyok
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve:
 2015.
Terjedelem:
  208 oldal
Fülszöveg:

Elsa nem érez hideget, szomjúságot, éhséget. Egy hegymászó baleset után kómába zuhanva, hónapok óta érzéketlenül fekszik egy kórházi ágyon. Illetve nem teljesen érzéketlenül.
Hall.
Csak ezt senki sem tudja.
Thibault az édesanyját kíséri be a kórházba az öccséhez, ő viszont nem hajlandó bemenni hozzá. Neheztel rá a halálos balesetet miatt, amit okozott. A kórházban bolyongva véletlenül Elsa szobájába téved. Ahová ettől kezdve rendszeresen visszatér…



"Fázom. Éhes vagyok. Félek.
Legalábbis azt hiszem."


A Könyvmolyképző várható megjelenései között akadt rajta meg a szemem. Már akkor is érdekesnek tűnt a borítója, de most még se annak sikerült megfognia. A fülszövege volt rám hatással. A témája, és a benne rejlő lehetőségek, és a kíváncsiságom sarkallt arra, hogy megrendeljem magamnak a könyvet. Nagyon boldog vagyok, hogy mostanában csak jó választásokat tettem beszerzés terén. Sikerült ismét egy nagyon gyönyörű történetet, megismernem, és érezhetem az élet apró csodáit. Nagyon gyorsan tudtam haladni vele, ami nem csak rövidségének köszönhetek (amit nagyon sajnálok is kicsit, mert igazán olvastam volna akár 500 oldalon keresztül is), de stílusának is érdeme. Nagyon szépen adja át nekünk az Írónő a gondolatait, el is hiszem, hogy nyertesként választották ki a művét. :)

Elsa egy kedves, öntudatos lány volt, aki munkájának és egyben hobbijának élt. Alpinista volt, akinek a hegymászás jelentett mindent. Sajnos ez miatt került abba az állapotba amiben megismertük őt.
Orvosai már nem hisznek a felépülésében, és erre a lehetőségre felkészítik Elsa családját. De egy dolgot nem tud senki, Elsa hallja őket, ez az egyetlen érzéke, ami meg
Elsa (forrás)
maradt, és ami által tudja mi is történik körülötte. Ilyen témájú filmekben már hallhattuk, hogy ilyen helyzetben mindig azt tanácsolják a beteg hozzátartozóinak, hogy beszéljenek a kómában lévő szerettükhöz, mert az igen is hallja őket. Elsa esetében ez mennyire igaz volt, és egyben nagyon szomorú is. Annyira élethűen élhettük át Elsa fülén keresztül a mindennapjait. Ahogy szinte már ruténként várja a takarítónő kocsijának zörejét, a lélegeztető gép halk súgását, és az eső cseppek koppanását az ablakon. Nem volt könnyű "némaként"mindent hallani, amit róla, és az állapotáról beszéltek. Néha én éreztem magam rosszul Elsa helyett, ahogy tanácskoztak mellette, és százalékokkal dobálóztak, nagyon felkavaró, és kiábrándító volt egyszerre. Én igen is úgy érzem, ha csak egy nagyon pici esély van a túlélésre, felépülésre, akkor nem szabad feladni a reményt. A család elkeseredett, és nem tudják ebben a helyzetben mi lenne a helyes döntés.

Szerencsére a véletlen folytán megjelenik Elsa szobájában Thibault, aki fényt visz a lány életébe. Nagyon vártam ezt a pillanatot :) Egy ilyen kapcsolat nem mindennapi, és ott akartam lenni, amikor minden elkezdődött köztük. Thibault édesanyját hozta a kórházba látogatóba öcséhez, aki egy ittas vezetés után halálos balesetet okozott, ami közben ő is megsérült. Nem tud megbocsátani testvérének, ezért nem is képes mellette lenni. Amíg édesanyjára vár, véletlenül betéved Elsa-hoz. Már itt nagyon megkedveltem őt, teljesen megértettem öccse iránti érzéseit, és ahogy a kómában fekvő Elsa-hoz viszonyult :) Először csak egy csendes helynek tűnt, de a későbbiekben sokkal fontosabb helyé változik a számára.


– Azt nem tudom, mit tehetnék, de azt igen, mit szeretnék.
– Nevezetesen? – faggat tovább Julien.
– Azt szeretném, ha felébredne.

 A sors játéka, hogy ilyen körülmények között kellett találkozniuk, és valljuk be nem mindennapi elgondolás, amit az Írónő megalkotott. Ha elképzeljük, milyen is lenne, ha ez a való életben történne meg. Adott egy fiatal nő, aki nem tudott kommunikálni a világ felé, megismerünk egy fiatal férfit, aki megpillantja őt ebben az állapotban. A gondolataiba férkőzik, ez az alvó szépség, akit a gépek tartanak életben. Hihetetlenül hangzik, de én mégis
Thibault (forrás)
hiszek benne, mert csodák igen is léteznek! Annyira örülök, hogy az Írónő így alkotta meg nekünk ezek létezést.
A történetet kettőjük szemén keresztül ismerjük meg. Nem is tudok választani melyikükét szeretem jobban. Elsa helyzete, és gondolatai, ami nagyon megfogott, úgy éreztem ilyen lenne, ha én is saját testem rabja lennék, és így kéne mindennapjaimat élnem, és várnom a felépülésem. Thibault, is terheket cipel, nem csak öccse helyzete, ami nyomja a vállát, magánélete sem a legjobban alakul, szeretné végre megtalálni az igazit, akivel végre családot alapíthat. Nagyon kedves férfit ismertem meg a személyében. Megértem mért haragudott a testvérére, ilyet nehéz lehet megemészteni, és megbocsátani is egyszerre. Ahogy Elsa-hoz viszonyult, és ahogy bánt vele, sikerült engem is magába bolondítania. Ő még így is teljes értékű embernek tekintette, beszélt hozzá, viccelt vele, és mellette a lány is újra úgy érezhette, hogy él. Mind a ketten nagyon várták, hogy eljöjjön a látogatás napja, és Elsa újra hallhassa az ő szivárványának hangját, és Tihabault azért, hogy újra Elsa mellett lehessen.  A változás nem csak érzéseikben, de Elsa állapotában is bekövetkezik, amit igaz csak ő érez, de apró jeleket küld a külvilág felé is. Nagyon vártam, és reméltem, hogy boldog befejezésnek lehetek majd részese. De mint már tapasztaltam a boldogsághoz vezető út igazán rögös. A szép pillanatok mellett, újra rosszak következtek, amik könnyeket csaltak a szemembe. Teljesen kétségbe estem, és eljött az a pont, amikor egyszerre vártam, és közben féltem is a végétől! Az Írónő fokozta az izgalmakat rendesen, és játszott az érzelmeimmel, de mindenért kárpótolt a végén. Gyönyörű befejezést kaptam, ami boldogsággal töltött el. Mindenkinek ajánlom Elsa és Thibault történetének megismerését!! Ez a kis könyv újra bebizonyítja milyen szép és fájdalmas is egyszerre az élet,  minden perc fontos, amit megélhettünk, és szeretteinkkel tölthettünk.

Kedvenc jelenetem: A kórházas részeket nagyon szeretem. A legkedvencebb talán az volt, amikor Thibault rá döbbent mit is érez Elsa iránt.
Kedvenc szereplőm:
Elsa, Thibault
Kinek ajánlom: Azoknak akik szeretnének megismerni egy nagyon szívhez szóló történetet, amiben a lehetetlenek elkönyvelt dolgokat meg lehet változtatni.
Értékelésem:
Nagyon szépen meg írt történet, engem teljesen magával ragadott, még ha elsőre hihetetlenek is tűnt, én még is hiszek benne, ezért megérdemli az 5 szivárványt :)

Érdekesség: Elsa hobbija, sőt élete az alpinizmus. Utána jártam mit is jelent ez a kifejezés :)

Az alpinizmus magas, sziklás hegységekben való hegymászás, mint sport. Az alpinizmus régóta hódít, az Alpok legmagasabb csúcsait már több mint száz éve megmászták, az amerikai és afrikai földrész legkiemelkedőbb magaslatait is a századfordulón kezdték meghódítani az alpinisták. A Himalája több mint 8000 méteres csúcsait azonban csak a 20. század második felében sikerült legyőzni, a modern felszerelés segítségével (hideg ellen jobban védő, de könnyebb ruházat, nélkülözhetetlen oxigénpalack – minden hegymászó bolt árusítja ezeket), de így is több hónapos hegymászó expedíciók szükségesek hozzá. Napjainkban az összes jelentősebb hegycsúcsot megmászták már. Az alpinizmus teljesítményei inkább a technikai nehézségek (pl. rossz klimatikus viszonyok) miatt jelentősek.

Fajtái, jellemzői:

Kéménymászás: a kéménymászás során a hegymászó úgy halad, hogy a sziklafalra ellentétes erőt gyakorol. Ezt a technikát a barlangkutatássorán is hasznosítják a kürtök és hasadékok megmászásához. A kürtökben leginkább a „kéményseprő” technikát alkalmazzák. A normál kéménymászás esetében a hát és a kéz a lábbal szemben helyezkedik el, a hegymászó kezével megtámaszkodva csúsztatja feljebb a hátát és így halad felfelé.
Jégmászás:
kemény havon vagy jégen a hágóvas használata tulajdonképpen elengedhetetlen. Kétféle technika létezik a jégmászás esetében: a telitalpas mászás és a lábujjhegyen mászás. Az előbbit meredek szikla esetében alkalmazzák, a lábujjhegyes mászáshoz jó egyensúlyérzékkel kell rendelkezni, mivel a jégszögek csak egy része fúródik be a jégbe.
Kötélcsoport:
a kötélcsoport azoknak a hegymászóknak a csoportja, akik ugyanahhoz a kötélhez tartoznak a hegymászás során. A csoportok általában két (kötélpáros) vagy három (parti) hegymászóból állnak.
Ereszkedés kötéllel:
az ereszkedés kötéllel olyan technika, amely lehetővé teszi a hegymászó gyors leereszkedését egy függőleges vagy kifelé hajló sziklafalról dupla kötél segítségével, amely középen cövekékhez, gyűrűhöz vagy a szikla kiugró részéhez van rögzítve.

Legfőbb kellékei:
Ék: az ék, mely acélból vagy könnyűfémből készül, feladata a biztosítás a sziklafalon. A „cövekéket” helyettesítő szemcsavart egy repedésbe helyezik, ahol a húzóerő hatására megakad.
Jégcsákány:
a hóban vagy jégen rendezett versenyeken használatos jégcsákány nyelének egyik végén foglalatban lévő hegy, a másik végén kalapácsfok és csákányfej féleség található. A jégcsákány fején gyakran lyuk van, amelybe karabiner illeszthető.
Jégcsavar:
a jégcsavar hosszú fémcsavar, melyet hóba vagy jégbe fúrnak, hogy ide kerüljön rögzítésre a karabiner.
Hegymászó cipő:
a védelmet és egyben a haladást elősegítő hegymászó cipő a felszerelés egyik alapvető része, amely sokat fejlődött. A műanyag cipők kiszorítottál a klasszikus bőrcipőket előnyeikkel, a műanyag cipő ugyanis vízhatlan, könnyű, gyorsan szárad, de a szellőzése kevésbé jó.
Karabiner:
a karabiner könnyű ötvözetű, ovális alakú gyűrű, amelyen zárható kapocs van, arra használják, hogy a kiálló szikladarabokhoz rögzítsék a kötelet vagy a hegymászókengyelt a biztosítás során.
Kesztyű:
a vékony bőrkesztyű sziklákon és jeges terepen használatos, a gyapjúkesztyű pedig hóban. Az egyujjas kesztyű jobban vég a hidegben, de nehezebb vele a fogás.
Kötél:
a hegymászó kötél régen kender- vagy manilaros volt, ma már ezeket könnyebb és rugalmasabb nejlonkötél helyettesíti. Ezek rothadás mentesek és a hegymászó esetleges esésekor tompítják a sebességet.

3 megjegyzés:

  1. El tudod küldeni ?
    amanda20000614@gmail.com
    Előre is köszönöm :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nekem a könyv van meg (papíralapú), így nem tudom elküldeni :)

      Törlés