2015. 11. 14.

Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje

Író: Elizabeth Haynes
Cím:
 A lélek legsötétje
Kiadó:
 Alexandra
Kiadás éve:
 2012.
Terjedelem:
  408 oldal

Fülszöveg:
Catherine élvezi a londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai szórakozóhelyen megismerkedik Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus és titokzatos – elvarázsolja Catherine-t és a lány barátnőit is. Amikor azonban kiderül, hogy Lee valójában kiszámíthatatlan, manipulatív és erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a kétségbeejtő helyzetben, és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel előtte Lee sötét oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a szexuális kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak tárgyát…

Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése…

„Hosszú ideje nem néztem egyetlen idegen szemébe se.”

Éreztem is, hogy szeretni fogom ezt a könyvet, de mégse gondoltam, hogy tényleg ennyire fantasztikus lesz. Ritkán olvasok fülszöveget, itt mégis ez alapján döntöttem el, hogy ez egy nekem való olvasmány. Kedvelem az ilyen durva, tabunak mondható témákat feszegető regényeket. Sose szeretnék ilyen helyzetbe kerülni, de olvasni mégis szeretek róluk. Mindig megérint, hogy mennyi szörnyűség zajlik a világban. Ahogy írtam, a fülszöveg fogott meg, de azért kicsit „megtévesztőnek” is érzem. A történetet jól vázolja fel, de a felépítésére nem lehet következtetni belőle, és az volt az egyik legjobb eleme a könyvnek. 

Egyfelől azt kívántam, bárcsak találna helyettem valaki mást, másfelől viszont reméltem, hogy nem talál – a másik lány érdekében.

Catherine (forrás)
Ha röviden és tömören kellene véleményt írni, azt mondanám egyszerűen, hogy imádtam. Remek volt a felépítése, ahogy fejezetről fejezetre egyre több részletét ismerjük meg, mind a múltnak, mind a jelennek. Eleinte el se tudtam képzelni, hogy ilyen kedves srác, mint Lee, hogyan változhat ekkorát. A könyv úgy kezdődik, hogy megismerjük főszereplőnket a „jelenben”, aki egy lelki roncs. A saját árnyékától is fél, üldözési mániája van és már olyan súlyos az állapota, hogy sok féle kényszercselekvést kell elvégeznie, hogy élni tudja mindennapjait, már ha ezt életnek lehet nevezni. Fix állása van már régebb óta, mégse barátkozik igazán a munkatársaival, egyedül tölti mindennapjait. Végig agyaltam, hogy mi is történhetett ténylegesen, amitől ennyire megváltozott Catherine személyisége. Érdekes volt látni, hogy mi zajlik le a fejében, amikor már huszadik alkalommal zárja be az ajtót, vagy mindig újabb útvonalakon közlekedik. Furcsa egy ilyen szereplő szemén keresztül nézni a világot.

„Emlékezni akartam rá, milyen szabadnak lenni.

Lee (forrás)
Tökéletesen végig tudjuk követni, hogy egy igazán életvidám lányból, hogy válik lelkileg egy roncs, egy pasi miatt. A váltott fejezetek 4 évvel ezelőttre kalauzolnak vissza, ahol megismerjük a régi Catherine-t. Fiatal, élvezi az életet, rengeteget bulizik a barátaival. Egyik este megismerkedik Lee-vel, akibe hamar be is szeret. Kapcsolatuk mesébe illően alakul, a férfi tökéletesnek látszik, figyelmes, odaadó. Idővel azonban egyre többször megmutatkozik egy sötétebb énje is. Catherine kezdetben még legyintett ezekre a dolgokra, mondván „biztos csak rossz napja” van. De egy idő után már nem talált semmilyen kifogást rájuk. Azt már az elején tudhattuk, hogy el tudott szakadni a rossz kapcsolatból, de mégis bámulatos, hogy volt is ereje meglépni ezt, pedig nagyon nehéz volt. Ő azon kevesek közé tartozik, aki képes volt felismerni, hogy a helyzet már tarthatatlan és igyekszik kiszakadni belőle. Ilyenkor első tanács az szokott lenni, hogy kérjenek segítséget. Ő még ezt is meg tudta tenni, de csak ámultam, hogy a barátai hogy reagálták le a helyzetet, nem gondoltam volna ilyenre. Természetesen Silvia viselkedése volt a legdurvább, és igenis meglepődtem a csavaron, ami az ő felbukkanásával még belekerült a történetbe.

„Már nem arról volt szó, hogy le kellett lépnem.
Rohannom kellett.

Menekülnöm.

Stuart (forrás)
Főhősnőnk jelenének egy fontos szereplője Stuart, aki szintén egy remek karakter. Egy házban lakik vele és hiába akar tőle is távol maradni, szép lassan egyre többet beszélgetnek, egyre több időt töltenek együtt. A nő sokáig ellenkezik, de végül belátja, hogy szüksége van segítségre, hogy ha ki akar lépni abból az állapotból, amibe belekerült. Hiába kapcsolódik Stuart munkájához, mégis saját akaratából válik Catherine támaszává. Ő a fény egy sötét alagút végén, reményt ad és értelmet a további élethez. Kellett ez a szál a könyvbe, hogy így legyen teljes a nőben lezajló változások összessége. Stuart nagyon egyszerű, hétköznapinak mondható férfi. Nem ácsingóznak utána a lányok, de mégis nagyon emberi. Figyelmes, védelmező, de nem, mint egy vadállat, hanem, mint egy férfi.

„Amikor hozzám ért, mégis mindent éreztem. Mintha új bőrt kaptam volna.”

Brutális ez az egész történet, elgondolkodtat és minket is magával ránthat a mélybe. De ezek mellett megmutatja, hogy a legrosszabb helyzetből is lehet kiutat találni, megmutatja a fényt az alagút mélyén. Ahogy kezdtem is, én tényleg imádtam, újabb fantasztikus könyvélménnyel gazdagodhattam. :)


Kedvenc jelenetem: huh ez most nehéz, mert durva jelenetekkel volt tele, de talán az első Stuart csókot szerettem legjobban
Kedvenc szereplőm: bámulatos Catherine ereje, egyértelműen ő a kedvenc

Kinek ajánlom: ha nem félsz a durvább jelenetektől, amik megérinthetik a lelket is és szeretnéd megismerni egy olyan nő életét, akinek volt ereje kilépni egy brutális kapcsolatból
Értékelésem: idén biztos a kedvenceim között szerepel, úgyhogy 5 ajtó csukódásnál nem kaphat kevesebbet


Érdekesség: interjú
A könyvet nagyon súlyos témákkal foglalkozik, mint a családon belüli bántalmazás és a lelki betegségek, különösen a PTSD és az OCD. Mennyit kellett kutatnod ebben a témában, és mekkora részben fikció ez a történet a háttérkutatáson kívül?
Úgy gondolom, hogy a kutatás nagyon fontos. Nem tudja más ennyire tönkre tenni a történetet, mint néhány kirívó pontatlanság vagy képtelenség, és úgy hiszem, hogy ha valamiről írsz, valós embereknek az egész világon, egy olyan állapotról, amivel ők nap, mint nap találkoznak, az a legkevesebb íróként, hogy elfogadható képet fessek arról, amin keresztül mennek. Bármit olvastam, szeretek tanulni belőle, és olvasóként arra számítok, még ha fikciót is olvasok, hogy hihetően legyen tálalva. A Lélek legsötétjében, miután befejeztem az első tervet, hosszasan beszéltem egy közeli barátommal, aki pszichológus – el tudta magyarázni, hogy mi történhetett, amikor Cathy segítséget kér az állapota miatt, és ő javasolt pár nagyszerű könyvet, amelyek segítettek átérezni, hogy milyen OCD-vel (kényszerbetegséggel) élni. Még fontosabb, hogy rámutatott, az írásmód, ahogy Cathy tüneteit vázolom, PTSD lehetőségét is magukban hordozzák, ezek további kutatásokhoz vezettek.

Van pár szexuális erőszakot tartalmazó jelenet a Lélek legsötétjében, amik igazán félelmetesek. Meglepődtél vagy féltél valaha attól, hogy milyen sötét helyekre tudod taszítani a szereplőidet?
Ijesztő volt néhány jelenetet megírni, ezért remélem, hogy átjön az érzés az olvasóknak is. Minél több időt töltöttem a traumát szenvedett Catherine-el, annál jobban fel tudtam építeni ezeket a jeleneteket, mi is történt pontosan vele, és mennyire rossz ez. Mire odaértem, nagyon nehézzé vált az írás, nem csak azért, mert nagyon nehéz volt a megismert karaktereket a sötét, szörnyű helyekre terelni, hanem azért is, mert tisztában voltam azzal, hogy valós emberekkel is megtörténik ez, nap, mint nap. Tehát igen, nehéz volt, de ez így van rendjén. 

Az egyik legijesztőbb dolog a könyvben, hogy nagyon meggyőző képet mutat arról, milyen könnyen csapdába lehet esni egy kapcsolatban; kezdetben, Lee igazán tökéletes pasinak tűnik. Kutatások során sok erőszakos esetet megvizsgáltál, ezek alapján van bármilyen figyelmeztető jel, amiről úgy gondolod, vigyázzanak vele a nők egy kapcsolat kezdésekor?
Az irányító viselkedést könnyű észrevenni más kapcsolatában, de nagyon nehéz meglátni a sajátban, mert érzelmek is szerepet játszanak ott. Ezért gondolom, hogy a közeli barátoknak és a családnak nagy felelőssége van, és ezért szokták elszakítani az olyan emberektől, akik vigyáznak rád, megszabja, kit láthatsz és mikor, ez egy elég nagy figyelmeztető jel egy potenciális bántalmazó kapcsolatban. A bántalmazó azt, hogy szüksége van rád, a szerelme jeleként festi fel számodra, azt is, hogy a barátaid nem törődnek veled igazán – és ha egyszer már erre fókuszálsz, akkor végül te szigeteled el magad.
Amilyen nehéz, azt hiszem a legjobb védelem az ilyen kapcsolat ellen, az annak a képessége, hogy objektívek maradjunk – ha ez egy baráttal történik, milyen tanácsot adnánk neki: törődjön bele vagy szálljon ki? Őszintének lenni önmagunkkal nagyon fontos – de nagyon nehéz, amikor érzelmek is részt vesznek a dologban.


Érthetően, Cathy-nek egy rakás félelme van, amik pestisként rátelepszenek a napi rutinjára. Az egyik dolog, amit elég hasznosnak talál, hogy rangsorolja ezeket a legfenyegetőbbtől a legkevésbé zavaróig. Ha meg kellene nevezned a legnagyobb félelmedet, mi lenne az?
A legnagyobb félelmem valószínűleg az, mint a legtöbb embernek – történik valami a szeretteimmel. Az idő legnagyobb részében, tudatos erőfeszítéseket kell tennem, hogy ne féljek. A félelem mindent feleslegesen megnehezít az életben. Amikor várandós voltam a fiammal, sokat olvastam arról, hogy a félelem csökkenti a fájdalomküszöböt és ezért igazán igyekeztem, hogy ne féljek a szüléstől. Igaz, szerencsém volt és minden jól ment, de közel 24 órás folyamatoson estem át, Advil-nál erősebb fájdalomcsillapító nélkül.
Az egyik kedvenc könyvem Susan Jeffrey Feel the Fear and Do It Anyway műve, amit először a 20-as éveim elején olvastam. Megtanított sok mindenre arról, hogy még a legalapvetőbb félelemtől is el lehet veszíteni az irányítást, nem tudunk megbirkózni egy helyzettel. Ha egyszer felismered ezt és mérlegeled mi reálisan mi fog történni, minden könnyebb lesz.


Korábban saját thriller-t írtál, nagy rajongója vagy a műfajnak? Van olyan író, akit kifejezetten csodálsz?

Azóta vagyok rajongója a műfajnak, hogy először olvastam Agatha Christie-t tinédzser koromban. Szeretem a rendőrségi folyamatot, ahogy dolgoznak az ügyön, bár néhányukat nagyon nehéz olvasni, mert nagyon irreálisak. Egy kivétel erre John Harvey – a könyvei briliánsak, nagyon autentikusak. Nagy rajongója vagyok Rut Rendell-nek, Nicci French-nek és Mo Hayder-nek, mindegyiküknek másért: Rendel zseniálisan fűzi össze a lezavaróbb szálait az emberi pszichének; French elbeszélő szerkezetet tár fel minden könyvében, ettől mindig érdekes és friss az olvasmány; ás Hayder nem fél attól, hogy kezelje az erőszakot, ami gyakran mocskos, komor és fájdalmas – még akkor is, ha ettől kicsit kényelmetlen az olvasás.
(forrás)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése